Energiagyógyászat

 Zapper - biorezonanciás gyógyító készülék

 

Minden élő szervezet egy meghatározott sávszélességben és magasságban saját frekvenciákat küld.

A mikroorganizmusok az elektromos áramot a meghatározott saját frekvenciájukban nem viselik el, mindez egy csekély Volt feszültségű váltóárammal elérhető.

Az áram átmenetileg általános gyengítő hatással van minden testidegen organizmusra, így az emberi immunrendszer a betolakodókat, ez idő alatt meg tudja támadni, és ezzel egyidejűleg pedig élénkítő, serkentő hatása észlelhető magára az immunrendszerre.

   A Zapper egy adott frekvencián müködik, ez 20-40 Khz között kell legyen.

  A legoptimálisabb a 30 Khz, az általunk kínált készülék is ezen működik.

 A Zapper keszülék ára: 8.000 Ft 

 

 

 

 

A Zapper átlagon felüli hatékonysággal bír, még akkut megbetegedések esetén is, ahogyan azt már több tízezer pozitív kórlefolyás igazolja az esettanulmányok alapján.

 

Dr. Hulda Clark, biológusnő (aki évekig az állami kutatásokban dolgozott) bioenergetikai tesztelések során felfedezte, hogy minden élőlény és organikus anyag rendelkezik egy bizonyos frekvenciasávval, melynek megállapításához egy frekvenciagenerátort használt, amely tetszőleges, pontos, elektromos frekvenciákat hozott létre.

A legkisebb élőlényeken, mint a rovarokon és férgeken, amelyekbe nagyon gyenge árammal ilyen sajátfrekvenciákat vezettek, vagy elpusztultak, vagy kábultnak tűntek és a beavatkozást, nem heverték ki többé!

A frekvencia-generátor segítségével a legyengült emberi szervezet, melynek immunrendszere már nem képes maga az adott baktériumokat, gombákat vagy parazitákat legyőzni, eredményesen megtisztíthatóvá válik.

Dr. Clark érdeme, hogy elsőként tette közzé megalapozott feltevését, miszerint a legsúlyosabb krónikus betegségek egész sora különféle paraziták okozta, terheltséggel függhet össze. A paraziták által kiválasztott mérgek, nagyon sok allergiát okozó anyagot tartalmaznak, amelyek különböző idegen fehérjék és savak által keletkeznek, ezért az egész szervezetünk állandó megterheltségnek és megerőltetésnek van kitéve, ezen anyagok elleni harc következtében.

Ha az áram minden organizmust kiöl, akkor jogosan merül fel a kérdés, hogy miért kell a Zapper-t egynél többször alkalmazni? A válasz egyszerű: mivel az áram mindig a legrövidebb utat, illetve a legkisebb ellenállást keresi, a kezelés minden esetben a szervek felszínén folyik. Ez azt jelenti, hogy amennyiben idegen organizmusok telepedtek meg a szervezetben belégzés vagy szennyezett táplálék útján, csak azok kerülnek kiirtásra, amelyek a mindenkori alkalmazás során az áram által elérhetőkké váltak. Ez a tény teszi szükségessé a mindennapi használatot hosszabb időn keresztül.

A Zapper általános és speciális esetekben is használható:

Kezdődő megfázásos betegségek:
A Zapper a baktériumok kezdő rohamát azonnal lecsökkenti, segítségével a megfázás vagy teljesen megszűnik, vagy lefolyása jelentősen lerövidül, enyhül.

Mozgásszervi-, izületi fájdalmak esetén:
Jóllehet az alapvető reumás betegségeknek nincs közük a baktériumokhoz és a parazitákhoz, az ízületek gyulladásos állapotát mégis csak legtöbbször egyes baktériumtörzsek tartják fenn, a bakteriális terheltség Bioptimatorral csökkenthető.

Asthma:
A bioenergetikai teszteket végző terapeuták rájöttek, hogy bizonyos parazitastádiumok - főleg orsóféreglárvák - is felelősek a bronchiális asthmáért. Sok páciens a Zapper következetes és kitartó alkalmazásával elhagyhatta az asthma-spray használatát. Több páciens arról számolt be, hogy érzik, amint valami feloldódik mellkasukban.

Rák:
A parazitás megterheltség központi szerepet játszhat a rák esetében. Természetesen a Zapper semmiképp sem tekinthető, mint a rák kezelésének lehetősége, de az adott parazita okozta megterhelés hatásosan megállítható általa, így ezután más kezelési módszerek hatékonyabbá tehetők. És a Clark féle tisztító kúrákkal együtt alkalmazva rendkívüli eredményeket tapasztalhatnak meg a betegek!

Központi idegrendszer bántalmai (pl.: epilepszia, Parkinson-szindróma):
Ezen betegségeket is előidézhetik paraziták okozta befolyások, vagy környezetszennyezés hatásaként fellépő méreganyagok. A terápia célja ez esetben: a paraziták okozta terheltség megszüntetése, a környezetből származó méreganyagok szervezetből kivezetése, valamint az anyagcsere-működés zavartalanná tétele.

Migrén és fejfájás:
Forradalmi felfedezés, hogy a migrénes pácienseknél legtöbbször strongyloidák (fonálférgek) találhatók. A migrénes rohamok eltűnnek, mihelyst a strongyloidákat kikezeltük. Amennyiben a migrén visszatér, a páciens ismét megfertőződött. A Zapper ilyenkor is nélkülözhetetlen segítségnek bizonyul, mind a kezelésben, mind a megelőzés területén.

Menstruációs panaszok:
Legtöbb esetben gyermekkori férgek, orsós- és fonálférgek az előidézők.

Allergia:
Minden allergiában szenvedő beteg parazita általi terheltség alatt áll. Ezek a paraziták megakadályozzák, hogy a szervezet a fennálló immun-allergiás reakciót megszakítsa. A Zapper ilyenkor is az első lépés és eredményes segítség abban, hogy minden allergiás páciens az allergia minden fajtájánál először is a legnagyobb terheltségtől megszabaduljon; súlyosabb esetekben további gyógymódok szükségesek.

Árt-e a zapperelés az embereknek? A zapperelés, amit magyarul biorezonancia-módszernek kereszteltek el, Hulda Clark szerint azért nem árt az embereknek, mert alacsony, emberre nézve ártalmatlan frekvenciákról, kis feszültségekről és áramerősségekről, és rövid, pár perces kezelésekről van szó.

Hulda Clark a zapperelést nem ajánlja terhes nők és szívritmusszabályozót viselők számára. A zeppelés során a belekben levő hasznos baktériumok egy része is elpusztulhat, de ez általában nem gond, mert a kúra csak néhány napig tart. 

Siker sztori

Alkalmazói - orvosok és természetgyógyászok - igazolják a Clark-terápia sikerességét: a részt vevő páciensek 80%-a szabadult már meg a legkülönbözőbb parazitáktól és a hátramaradt mérgektől.

Gyakran épp a széles körben elterjedt gombás fertőzések számára is megfelelő közeg jelent kiváló táptalajt más élősködőknek is. Az eddigi tapasztalatok szerint az olyan súlyos betegségek, mint a rák, a leukémia, a Parkinson-kór, a szkelórizis multiplex, illetve egyéb problémák, pl. a reuma, az allergia, a neurodermitis, a gyomor-, bél-, máj-, epepanaszok, a depresszió és a migrén is önmagában Clark-terápiával, illetve egyéb kezelési módokkal is kiegészítve, jó eredménnyel gyógyíthatóak.

Ugyanakkor komolyabb betegségek esetén a szakértők nem ajánlják e terápia kizárólagos alkalmazását, mert előrehaladott stádiumban ezeknél az embereknél és ilyen szervi bajoknál a parazitaelhalás mellékhatásokkal járhat.

 Hogyan is működik a Zapper?


Az elektromosság a dolgok felületén utazik, mindig a legkisebb ellenállást keresi.

 

A szervezetben a "behatolók" három nagy csoportra oszthatók: élősködők (paraziták, férgek), baktériumok, vírusok. A vírusok megfertőzhetik a baktériumokat (azaz bennük tartózkodnak), a baktériumok pedig megfertőzik az élősködőket, és az "egyedülálló" vírusok is ezt teszik.

 

A zeppelés az első hullámban (a kezelés első 7 perce alatt) minden szabadon kószáló, elérhető élősködőt, baktériumot és vírust likvidál. Az ezt követő 20 percben az elpusztult élősködők testét elhagyják a vírussal fertőzött baktériumok és a szabadonálló vírusok és baktériumok is, (hiszen a gazdatest elpusztult, használhatatlan) és túlélő üzemmódra váltanak, nagy erővel elkezdenek szaporodni.

 

Következik a második 7 perces zeppelés: ez likvidálja a vírusokat és a baktériumokat. Az ezt követő 20 percben az elhunyt (immár használhatatlan) baktériumokból kiáramlanak a vírusok (azonnal elkezdik megtöbbszörözni magukat).

 

A harmadik 7 perces zeppelés: elpusztítja a megmaradt vírusokat.

Nagyon fontos dolog, ami az elején is elhangzott, hogy az elektromosság a legkisebb ellenállást keresve csak a dolgok felszínén folyik át, nem hatol be mélyen egyes szerveinkbe és a béltartalomba. Ezekről a helyekről is kerülnek felszínre (a zeppelés útjába) kórokozók, de hogy a folyamatot meggyorsítsa, Hulda Clark ezért javasolja sok esetben (és főleg a súlyosabb betegségeknél) a gyógynövényes tisztítókúrák alkalmazását a Zapperezéssel párhuzamosan.

 

Kiegészítő kezelések, kúrák a Zapper mellé:

Tisztító kúra I. – Dr Hulda Clark által kidolgozott

Gyógynövényes parazitairtó program

A laposférgek, hengeresférgek, protozoa, még a baktériumok és vírusok is meglepően könnyen elpusztíthatók a Zappernek és ennek a gyógynövényes programnak az együttes használatával. Éppen ezért a program nem csak a rák ellen használható
(Dr Hulda Clark itt említi meg leginkább a fontosságát), hiszen ez egy általánosan alkalmazható kezelés, mely szinte minden betegség ellen hatásosnak bizonyul.

1. Extraerős feketedióhéj tinktúra

1. nap: (ez az a nap, amikor elkezdi; lehetőleg még aznap, amikor megkapja a tinktúrát)
Egy cseppet tegyen 1¼  dl vízbe, és igya meg éhgyomorra, bármelyik étkezés előtt.
2. nap: 2 cseppet 1¼  dl vízbe, étkezés előtt kell meginni.
3. nap: 3 cseppet 1¼  dl vízbe, étkezés előtt kell meginni.
4. nap: 4 cseppet 1¼  dl vízbe, étkezés előtt kell meginni.
5. nap: 5 cseppet 1¼  dl vízbe, étkezés előtt kell meginni.
6. nap: Öntsön 2 kávéskanállal ½ dl vízbe. Kortyolgassa el, de ez ne tartson tovább 15 percnél. (80 kg-os testsúly felett tegyen a vízbe 2½  kávéskanállal! 3 kávéskanálnyinál többet ne, mert nem tapasztaltuk semmi előnyét!)

Ez az adag az egész testben elpusztít minden, még megmaradt fejlődési stádiumot, legyenek azok akár a béltartalomban vagy az elektromos áram által elérhetetlen helyeken is. A tinktúrában lévő alkoholtól egy kicsit szédülhet. Maradjon ülve addig, amíg ismét jól nem érzi magát! Esetleg tegye a tinktúrát meleg vízbe, hogy az alkohol egy része elpárologjon belőle. Ne tegye forró vízbe, mert az károsíthatja a szer parazitaölő erejét. Azután vegyen be 500 mg niacinamidot, hogy az alkohol mérgező hatását közömbösítse. Enyhe émelygést is érezhet egy pár percig. Sétáljon egyet a friss levegőn, vagy egyszerűen pihenjen addig, amíg az érzés elmúlik. Adhat hozzá több vizet, mézet vagy fűszert, hogy kellemesebb ízű legyen.

Egy éven keresztül, vagy addig, amikor a betegsége már csak egy ködös emlék lesz, minden héten vegyen be 2 kávéskanál extraerős feketedióhéj tinktúrát. Ezt azért kell megtennie, hogy elpusztítson minden élősködőt, melyeket a családjától, barátaitól és az állatoktól elkap.

A családtagok és barátok minden második héten vegyenek be a tinktúrából 2 kávéskanállal, hogy elkerüljék az ön megfertőzését. Anélkül, hogy a szimptómák mutatkoznának rajtuk,  hordozhatnak a beleikben néhány parazita fejlődési alakot. Ha azok átkerülnek a rákban szenvedő beteg szervezetébe, akkor újból meg fogják támadni a rákos szervet.

Most talán azt kérdezi, hogy miért kell 5 napot várnia, hogy a 2 kávéskanálnyi adagot bevehesse? Ez kizárólag a kellemetlenségek elkerülése miatt van. Talán érzékeny a gyomra, vagy aggódik az esetleges mellékhatások miatt. A hatodik napra viszont már meggyőződhetett róla, hogy semmilyen mellékhatása nincs a tinktúrának.

Gyorsabb előrehaladás: Ha már az első csepp extraerős feketedióhéj tinktúra bevétele után meg van győződve annak gyógyító erejéről, vegyen be 2 kávéskanállal, mindjárt az első napon.
Lassabb előrehaladás: Ellenkező esetben, ha már a gyógynövény bevételének a gondolatától is irtózik, vagy a biztonságosságában kételkedik, folytassa a cseppenkénti emelést, amilyen ütemben kívánja, mindaddig, amíg elég bátor nem lesz, hogy az igazán hatásos adagot, a 2 kávéskanálnyit bevegye.

2. Fehérüröm kapszulák
(tartalmazzanak 200-300 mg fehérürmöt)

1. nap: Vegyen be 1 kapszulát ebéd előtt (vízzel).
2. nap: Vegyen be 1 kapszulát ebéd előtt.
3. nap: Vegyen be 2 kapszulát ebéd előtt.
4. nap: Vegyen be 2 kapszulát ebéd előtt.

Ezen a módon folytassa az adag emelését a 14. napig, amikorra az adag már elérte a napi 7 kapszulát. Az összeset vegye be egyszerre (gyorsan egymás után) úgy, hogy az egy adag legyen. Az ezután következő két napon szintén 7 kapszulát vegyen be. Ezután már egy héten csak egyszer szükséges a 7 kapszulát bevenni, de azt az élete végéig, a „Karbantartó parazitairtó program”-nak megfelelően. A hatodik napig próbálja meg tartani az előírt ütemet, hogy biztos lehessen benne, hogy az összes kifejlett bélmétely elpusztult. Ezután, ha szükséges, lassíthat a tempón. Sokan, akiknek érzékenyebb a gyomruk, szívesebben maradnak egy-egy adagon hosszabb ideig, mintsem hogy kövessék az itt megadott ütemet. A hatodik nap után a saját belátása szerint dönthet az ütemezéssel kapcsolatban.

3. Szegfűszeg

Töltsön meg 00-ás kapszulákat frissen őrölt szegfűszeggel; ha ez a méret nem kapható, használjon 0-ást vagy 000-ást! Vásároljon akár más vitaminkapszulákat, és ürítse ki azokat! Amennyiben kapható frissen őrölt szegfűszegkapszula,annak legalább 500 mg-osnak kell lennie. Az élelmiszerboltban kapható őrölt szegfűszeg nem használható! Vagy őrölje azt meg saját maga, vagy megbízható helyről szerezze azt be.

1. nap: Háromszor 1 kapszula, étkezések előtt.
2. nap: Háromszor 2 kapszula.
3-10. nap: Háromszor 3 kapszula, minden nap.
A 10. nap után: Egyszer egy héten 3 kapszulát vegyen be egyszerre az élete végéig, a „Karbantartó parazitairtó program”-nak megfelelően.

 A paraziták elpusztítása idején akkor is álmatlanság gyötörheti, ha egyébként nincsenek ilyen problémái.
(megj.: az ornitin elhagyható, nem feltétlenül szükséges) Álmatlanság ellen szedjen ornitint vagy más növényi altatót (elalvás előtt) - javasolja Hulda Clark. Mi javasoljuk a Green Gold Lunar készítményt, ez segíti a pihentést. erről bővebb info a Természetes vitaminforrás menüpontban. Segíti az elpusztult baktériumok kiürítését a szervezetből, és még az alvás is pihentető tőle.

 

Tisztító kúra II. – Dr Hulda Clark által kidolgozott

Vesetisztító kúra

½ csésze (1¼  dl) hortenziagyökér
½ csésze (1¼  dl) gravelgyökér (kenderféle)
½ csésze (1¼  dl) orvosi ziliz
4 csokor friss petrezselyem
Aranyvessző tinktúra (allergia esetén elhagyható)
Gyömbérkapszulák
Medveszőlő kapszulák
Növényi glicerin
Feketecseresznye koncentrátum (240 g)
B6-vitamin (250 mg)
Magnézium-oxid tabletta (300 mg)

Tegye a gyökerek felét 2½ liter vízbe egy fémmentes edénybe, aminek még a teteje sem lehet fémből. Ötórányi vagy egy éjszakán keresztüli áztatás után adjuk hozzá a feketecseresznye koncentrátumot, és főzzük lassú tűzön 20 percen keresztül. Igyunk meg belőle ½ dl-nyit azonnal, ahogy kihűlt. Öntsük a maradékot egy steril üvegbe egy bambuszból lévő szűrőn keresztül. A tea egyik felét tároljuk a hűtőben, a másik felét fagyasszuk le.
A friss petrezselymet alaposan mossuk meg, és főzzük 3 percig egy liter vízben. Igyunk meg belőle ½ dl-nyit, ha már eléggé kihűlt. Tegyünk a hűtőbe fél liternyit, és fagyasszunk is le ugyanennyit. A petrezselymet kidobhatjuk.
Adagolás: minden reggel öntsünk össze 1,8 dl-nyit a gyökérteából és 1¼ dl-nyit a petrezselymes vízből egy nagy csészébe. Adjunk hozzá 20 csepp aranyvessző tinktúrát és 1 kávéskanál növényi glicerint. A keveréket a nap folyamán elosztva igyuk meg. Tartsuk hidegen. Semmiképp ne igyuk meg egyszerre, mert hasfájást okozhat. Ha érzékeny gyomrú valaki, kezdje először fele mennyiséggel. Az első forralás után tegyük el a gyökereket, és fagyasszuk le őket. 13 nappal később, amikor kezd elfogyni az adagunk, forraljuk fel másodszor is a gyökereket, de csak 1½ liter vízzel, és csak 10 percig főzzük. Ez a tea ki fog tartani még 8 napig, és így meglesz a teljes három hét. Harmadszor is megfőzhetjük a gyökereket, de az eredmény egyre kevésbé lesz hatásos. Ha komoly problémáink vannak, csak kétszer használjuk fel ugyanazokat a növényeket.
Három hét eltelte után ismételjük meg a kúrát friss gyógynövényekkel. Legalább 6 hétig kell végezni a kúrát, hogy komoly eredményeket érjünk el, de ha súlyos problémákkal küzd valaki, akkor még több időre lesz szükség.
A tea mellett még a következőket kell beszedni:

• Gyömbérkapszula: minden étkezéskor egyet (naponta 3)
• Medveszőlő kapszula: egyet reggelinél és kettőt vacsoránál
• B6-vitamin egyszer egy nap
• Magnézium-oxid tabletta egyszer egy nap
A kapszulákat közvetlenül evés előtt kell bevenni.

Néhány kiegészítés a recepthez: A gyógytea, ahogy a petrezselyem is, könnyen megromolhat. Ha hűtőben tároljuk, akkor négynaponta hevítsük fel forráspontig, ami sterilizálni fogja. Ha reggel sterilizáljuk, akkor aznap még hűtés nélkül is felhasználhatjuk (használjunk üvegedényeket a tárolásra).
Ha megrendeljük a gyógynövényeket, legyünk nagyon elővigyázatosak. A gyógynövényeket terjesztő cégek nagyon különbözhetnek egymástól. A gyökereknek nagyon erős illatuk kell, hogy legyen. Ha annak, amit megvásároltunk, éppen
csak érezni lehet az illatát, akkor már elvesztette az aktív hatóanyagait: cseréljük egy frissebbre. Ne használjunk por alakú gyógynövényeket.

• A hortenzia (Hydrangea arborescens) egy gyakori virágos bokor.
• A gravelgyökér (Eupatorium purpureum) egy vadvirág (kenderféle növény).
• Az orvosi ziliz (Althea officinalis) nyálkás és fájdalomcsillapító hatása van.
• Friss petrezselymet bármelyik közértben tudunk vásárolni. A szárított petrezselyem nem jó erre a célra!
• Az aranyvesszőtea ugyanolyan hatásos, mint a tinktúra, de allergiás reakciót válthat ki, ha beleszagolunk a gyógynövénybe. Ha tudjuk, hogy allergiásak vagyunk rá, egyszerűen hagyjuk ki a receptből.
• A közértekben kapható gyömbér is használható, betehetjük kapszulákba magunknak is.

Vannak más gyógynövények is, melyek képesek feloldani a veseköveket és a kristályokat. Ha nem tudja a recept minden hozzávalóját megszerezni, akkor is kezdjen hozzá, egyszerűen csak hosszabb ideig fog tartani, amíg eredményeket ér el. Fontos, hogy tudjuk, hogy ha naponta veszünk be B6-vitamint és magnéziumot, akkor nem tudnak a szervezetben oxalátkristályok formálódni, de csak akkor, ha nem iszunk több teát, mert 2½ dl teában 15,6 mg oxálsav van. Igyunk inkább gyógyteákat. Egy üveg ice tea több, mint 20 mg oxálsavat juttat a szervezetbe. A kakaó és a csokoládé is túl sok oxálsavat tartalmaz, ezért ne fogyasszuk ezeket sem.
Emlékezzünk arra is, hogy foszfátkristályok is keletkezhetnek, ha túl sok foszfátot fogyasztunk el az élelmiszerekkel. Magas a foszfátszint a húsokban, a kenyérben, a müzlikben, a tésztákban és a szénsavas italokban. Együnk ezekből kevesebbet, de fogyasszunk több zöldséget és gyümölcsöt.
Legalább 1½  liter vizet igyunk meg naponta.

Végezzük el a vesetisztító kúrát évente legalább kétszer.

Három hét alatt fel lehet oldani a veseköveket, de ha teát és kakaót iszunk, vagy foszfáttartalmú ételeket eszünk, három nap alatt újra is formálódhatnak.

Tisztító kúra III. – Dr Hulda Clark által kidolgozott

Májtisztító kúra

Ha megtisztítjuk a májat az epekövektől, az emésztés drámaian meg fog javulni, ami az egészség alapja. Várható, hogy az allergiák eltűnnek, minden egyes kúrával egyre inkább! Hihetetlen, de a kúra megszünteti a váll, a felső végtagok és a hát fájdalmát. Sokkal több energiát és jobb hangulatot eredményez.
A májban lévő epecsatornák megtisztítása a leghatásosabb módszer, amit a szervezet egészsége érdekében megtehetünk.
Nagyon fontos, hogy mielőtt a májtisztítást elkezdenénk, csináljunk végig egy vesetisztító kúrát, irtsuk ki az élősködőket szervezetünkből, és ezenkívül a fogászati problémákat is oldjuk meg.

A máj munkája, hogy naponta 1-1,5 liter epét termeljen. A máj tele van kis csatornákkal, amelyek az epét a nagyobb epevezetékbe szállítják. Az epehólyag az epevezetékhez csatlakozik, és víztárolóként működik. Ha zsírt vagy proteint fogyasztunk, az arra készteti az epehólyagot, hogy körülbelül 20 perccel később kiürítse magát, a tárolt epefolyadék pedig befejezi az útját az epevezetéken keresztül a bélbe jutva.
Rengeteg embernél, beleértve a gyerekeket is, az epéhez tartozó csatornák tele vannak epekövekkel. Néhányuk allergiát vagy csalánkiütést okoz, de némelyik tünetmentes marad. Ha az epehólyagot ultrahanggal vagy röntgennel megvizsgálják, semmit nem fognak találni. Általában a kövek nem is az epehólyagban helyezkednek el. De nem csak emiatt nem láthatók, hanem azért sem, mert a legtöbbjük túl kicsi, és nem meszesedett még el, ezért a röntgensugarak áthatolnak rajta. Több, mint fél tucat fajtája létezik az epeköveknek. A legtöbbjükben koleszterinkristályok vannak. Lehetnek feketék, vörösek, fehérek, zöldek vagy barnák. A zöldek a rájuk tapadt epétől kapják a színüket. Figyeljük meg a képen, hogy hány kő van ismeretlen dologba beágyazva. Lehet, hogy ezek az élősködőktől maradtak vissza? Figyeljük meg, hogy hánynak van olyan alakja, mint a dugónak, hosszanti rovátkával a tetejénél. El tudjuk képzelni a beragadt epecsatornákat az alakjukból. Más
kövek sok kisebb kőből állnak össze, ami azt mutatja, hogy az utolsó tisztítás után valamikor újra egyesültek

Minden egyes kő belsejének legmélyén egy halom baktérium található, ami a kutatások szerint azt sugallja, hogy a kő egy elpusztult parazitából kezdhetett el formálódni.
Ahogy a kövek nőnek, és egyre nagyobbak lesznek, a májban lévő nyomás miatt kevesebb epe termelődik. Képzeljük el ezt a helyzetet. Olyan, mintha a kerti locsolócsőben márványdarabok lennének. Sokkal kevesebb víz folyna ki belőle, ami csökkentené a lehetőséget arra is, hogy a csőből kilövelljenek a márványdarabok.
Az epekövek miatt nagyon kevés koleszterin tudja csak elhagyni a testet, ezért a koleszterinszint megemelkedhet.
Miután az epekövek porózusak, könnyen beszívnak minden baktériumot, cisztát, vírust és parazitát, ami a májon keresztülhalad. Így fertőzések „ezrei” jelenhetnek meg, örökké ellátva a szervezetet friss baktériumokkal. Egy gyomorfertőzés (pl. a fekély) sem gyógyítható tartósan anélkül, hogy az epeköveket el ne távolítanánk.

Végezzük el a májtisztító kúrát évente kétszer

Előkészületek:

• Nem tisztíthatjuk meg a májunkat, amíg élő paraziták vannak benne. Nem szabadulunk meg ilyenkor túl sok kőtől, és rosszul érezhetjük magunkat. Egy hétig zeppeljünk intenzíven, minden egyes nap, vagy a parazitairtó program első három hetét csináljuk végig, mielőtt a májtisztításhoz hozzákezdenénk. Ha a „Karbantartó parazitairtó program”-ot csináljuk, akkor mindig készek vagyunk a májtisztító kúrára.
• A vesetisztító kúra befejezése is nagyon fontos a májtisztítás megkezdése előtt. A vesék, a húgyhólyag és a húgyutak tökéletesen kell hogy működjenek, hogy hatásosan el tudják távolítani a nemkívánatos anyagokat, amelyek a bélből felszívódnak, amikor az epe kiürül.
• Ha lehetséges, végezzünk el minden fogászati kezelést a kúra előtt. A szánk legyen fém- és baktériummentes. A mérgező anyagokkal teli száj nagy nyomást gyakorol a májra, és rögtön megterheli a tisztítás után. Először tehát ezt a problémát kell orvosolnunk, hogy a lehető legjobb eredményt érjük el.

Hozzávalók:

Keserűsó:  4 evőkanál
Olívaolaj:  1¼ dl (a lazább olívaolajat könnyebb lenyelni)
Piros grapefruit frissen, kézzel facsart leve 1 nagy vagy 2 kisebb gyümölcs leve (kb. 2 dl)
Ornitin vagy hasonló növényi eredetű altató, ha rossz alvók vagyunk 4-8 db, ne hagyjuk ki, különben életünk legnehezebb éjszakáját élhetjük át. (megj.: az ornitin itt is elhagyható, nem feltétlenül szükséges.) - javasolja Hulda Clark. Altató helyett megpróbálkozhatnak a Green Gold Lunar készítménnyel. Ez amellett, hogy méregtlenít és megszabadít a zapper által elpusztíott baciktól, pihentetővé teszi az alvást. Bővebb info a Természetes vitaminforrás meüpont alatt erről.
Nagy, műanyag szívószál, könnyebb vele meginni a folyadékot.
Literes üveg kupakkal.


Lehetőleg szombaton kezdjük el a májtisztítást, hogy tudjunk utána egy napot pihenni.
Ne szedjünk be előtte semmi olyan gyógyszert vagy vitamint, amit nem muszáj, mert azok csökkenthetik az eredményt. Egy nappal a májtisztítás előtt már mindenképp hagyjuk abba a parazitairtó programot és a vesetisztító kúrát is.
Teljesen zsírmentes reggelit és ebédet fogyasszunk. Például kását gyümölccsel, gyümölcslevet, mézes kenyeret vaj nélkül, sült burgonyát vagy nyers zöldségeket, csak sóval. Ne igyunk tejet sem. Így az epe megsokszorozódik, és nő a nyomás a májban. A nagyobb nyomás pedig több követ fog kipréselni.

14.00: Mostantól ne együnk, és ne igyunk semmit. Ha ezt a szabályt felrúgjuk, később rosszul érezhetjük magunkat.
Készítsük el a keserűsóoldatot. Oldjunk fel 4 evőkanállal 8 dl vízben. Ez kiteszi a négyszeri 2 dl-nyi fogyasztásra valót. Tegyük a hűtőbe, hogy hideg legyen (így könnyebb meginni).

18.00: Igyunk meg 2 dl-nyit a hideg keserűsóoldatból. Ha nem készítettük el előre, akkor most oldjunk fel egy evőkanálnyit 2 dl vízben. Adhatunk hozzá ⅛ kávéskanál C-vitamin port, hogy javítsuk az ízét. Megihatunk utána pár korty vizet, vagy kiöblíthetjük a szánkat.
Tegyük ki az olívaolajat és a grapefruitlevet melegedni.

20.00: Ismét igyunk meg ugyanannyi keserűsós vizet. Délután két óra óta nem evett, de nem fog éhséget érezni. A siker érdekében rendkívül fontos az időpontok pontos betartása!

21.45: Öntsünk 1¼ dl olívaolajat egy jól záródó edénybe. Adjuk hozzá a legalább 1½ dl grapefruitlevet, melyből előzőleg villával kiszedtük a rostokat. Zárjuk le, és rázzuk jól össze, amíg teljesen vízszerű folyadékot nem kapunk.
Menjünk el WC-re többször is, ha kell, még akkor is, ha emiatt egy kicsit késik a következő időpontunk. 15 percnél több késés azért ne legyen.

22.00: Igyuk meg az elkészített italt. Vegyük be az altatót az első kortyokkal, hogy biztosak legyünk benne, hogy jól fogunk aludni. Vegyünk be többet, ha egyébként is álmatlanságban szenvedünk. Ha szívószálat használunk, könnyebben meg tudjuk inni a folyadékot. Ihatjuk az ágy mellett rögtön, de mindenképp állva, lassan, kb. 5 perc alatt (nagyon öreg vagy beteg emberek elhúzhatják 15 percig is).
Utána azonnal feküdjünk le. Ha ezt nem tesszük meg, lehet, hogy semmilyen eredményt nem érünk el. Minél hamarabb fekszünk le, annál több kő fog távozni a szervezetünkből. Gyorsan aludjunk el. Ne takarítsuk ki a konyhát. Ahogy lenyeltük az utolsó kortyot, menjünk az ágyba, és feküdjünk le. A hátunkra feküdjünk, a fejünk alatt legyen minél több párna, és maradjunk mozdulatlanul legalább 20 percig. Koncentráljunk arra, ami a májban történik. Ezt érezni is fogjuk (fájdalom nélkül), mert a keserűsó megnyitotta a csatornákat. Aludjunk el minél hamarabb. Ha nem tesszük, lehet, hogy a kövek bent maradnak.

A következő reggel. Felkelés után igyuk meg a harmadik adag keserűsós vizet.
Ha hányingerünk van, várjunk meg, amíg elmúlik, mielőtt meginnánk az adagot.
Feküdjünk vissza. Mindez 6.00 óra után történjen.

2 órával később. Igyuk meg a negyedik (utolsó) keserűsóoldatot. Nyugodtan feküdjünk vissza pihenni.
További 2 óra múlva elkezdhetünk enni. Először csak egy kis gyümölcslevet igyunk. Fél óra múlva már gyümölcsöt is fogyaszthatunk. Egy órával később pedig már ehetünk rendesen, de ne túl nehezet. Vacsorára már teljesen rendben leszünk.
Mennyire voltunk sikeresek? Reggelre hasmenés várható. Vegyünk magunkhoz egy elemlámpát, hogy a székletben megtaláljuk az epeköveket. Keressünk zöldeket, mert ezek bizonyítják, hogy valódi epeköveket és nem ételmaradványokat látunk. Csak a májban lévő epe zöldborsó színű. A  koleszterintartalom miatt az epekövek a széklet fölött fognak úszkálni. Számoljuk meg őket alaposan, mindegy, hogy zöld vagy barna színűek. Legalább 2000 epekőtől kell megszabadulni, hogy az allergiák és a hátfájdalom tartósan megszűnjön. Az első tisztítás akár napokra megszabadíthat minket tőlük, de ahogy a hátsó traktusban lévő kövek előrejutnak, újra előjönnek a régi tünetek. A teljes siker érdekében tanácsos a kúrát kéthetenként megismételni. Soha ne végezzük azonban olyankor, ha betegek vagyunk!
Néha az epecsatornák tele vannak koleszterinkristályokkal, amelyek még nem formálódtak kövekké. Ezek úgy néznek ki, mint a „pelyva”, ahogy a WC-ben a folyadék tetején úszkálnak. Barnás színűek lehetnek, tele koleszterinkristályok millióival.
Ezektől a pelyváktól legalább annyira fontos megszabadulni, mint a kövektől.

Mennyire biztonságos a májtisztító kúra? Nagyon biztonságos. Ez a véleményem ötszáz eseten alapul, beleértve hetvenes, nyolcvanas éveikben járó embereket is. Egyikük sem került kórházba, vagy panaszkodott fájdalomról. Bár a kúra után egy-két napig kicsit rosszul érezhetjük magunkat, de csak akkor, ha nem vettük figyelembe az élősködők kiirtására vonatkozó szabályt. Ezért nagyon fontos, hogy először a vesetisztító kúrán és a parazitairtó programon essünk át.
Gratulálok!
Műtét nélkül sikerült eltávolítania az epeköveket! Szeretném azt hinni, hogy én tökéletesítettem ki ezt a receptet, de adjuk meg a tiszteletet az eredetének is. Már évszázadokkal, ha nem évezredekkel ezelőtt kitalálták.
Köszönet a gyógyfüveseknek!
Ez az eljárás ellentmond sok modern orvosi nézőpontnak. Az epekövek szerintük az epében formálódnak, és nem a májban. Szerintük csak pár darab fordulhat elő, és nem ezrek.
A fájdalmat nem kötik össze mással, csak az epegyulladással. Könnyű megérteni, hogy miért gondolják ezt: amikor akut fájdalom alakul ki, akkor már van néhány kő az epehólyagban, és már elég nagyok és meszesek ahhoz, hogy röntgennel látni lehessen őket, és tényleg gyulladást okoznak. Amikor eltávolítják őket az epehólyagból, a fájdalom megszűnik – de az emésztési problémák és más fájdalmak megmaradnak. Az igazság nyilvánvaló. Azoknál az embereknél, akiknél az epehólyagot műtétileg eltávolították, még mindig zöld, epével burkolt kövek ezrei találhatók, és bárki, akit ez érdekel, és felboncolja a köveit, láthatja, hogy koncentrikus körökben lévő koleszterinkristályok mutatják az „epekövek” valódi természetét.

A szükséges alapanyagokat, tinktúrát egyenesen Dr Hulda Clark Centrumától avagy amerikai webshopokból lehet rendelni, bővebb info a Természetes gyógyulás - tisztító kúrák menüpontban.

 

Egyéb gyógyulások a Zapperrel:

http://www.geocities.com/egeszseg/hulda_esetek.html

vissza a címoldalra




 


energiagyogyaszat.lapunk.hu címoldaláraLap tetejéreOldaltérképHirdess oldalainkon!
ingyen honlap
Powered by lapunk.hu - Legyen neked is egy ilyen oldalad ingyen!








0,031 mp